7 millió forintnyi sajtot lovasítottak meg az egri sajtüzem dolgozói

2022. március 17. – 09:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Az Egri Járási Ügyészség öt olyan személlyel szemben emelt vádat, akik valamennyien részesei voltak annak a hosszabb időn át elkövetett bűncselekmény sorozatnak, aminek révén egy egri vállalat sajtraktárából jelentős értékű árut lovasítottak meg, írja közleményében a Heves Megyei Főügyészség.

2018 nyarán a raktárosok elhatározták, hogy az ellenőrzés részleges hiányosságait kihasználva eltulajdonítják a raktárkészlet egy részét, mégpedig úgy, hogy a kiszállítások során gyakorlatilag saját zsebre fognak dolgozni. Ennek megfelelően az éjszakai műszakokban a velük együttműködő gépjárművezetők által kiszállított árucikkek közé a raktárból további élelmiszereket pakoltak fel a teherautókra, melyeket a sofőrök azután „feketén” értékesítettek.

A terheltek ezután elszámoltak egymás között az extra bevételekkel. A raktárosok egyike mindezt úgy leplezte a munkaadójuk előtt, hogy a raktár számítógépén egy általa beszerzett program segítségével meghekkelte az előző műszak által már lezárt kiadási nyilvántartást, miáltal azt a látszatot keltette, mintha a többletárut a nappali műszakban adták volna ki.

A vádlottak a bűncselekmény sorozattal összesen 7 689 109 forint kárt okoztak a cégnek. Az Egri Járási Ügyészség a raktárosokat jelentős, illetve nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, míg a sofőrökkel szemben részben kisebb, részben nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A nyilvántartás I. rendű vádlott általi meghamisítása – a sikkasztással halmazatban – információs adat megsértése bűntettének minősül.

Az ügyészség a vádiratba foglalt indítványa arra irányul, hogy a bíróság egyes vádlottakkal szemben – részben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – börtönt, másokkal szemben pénzbüntetést, illetve a raktárosok esetében foglalkozástól eltiltást szabjon ki, valamint rendeljen el vagyonelkobzást és kötelezze a sikkasztókat kártérítésre.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!