A Tanítanék Mozgalom tagja: Darabárunak tekintik a gyerekeket, végrehajtó robotoknak a pedagógusokat

2022. március 16. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Tanítanék Mozgalom képviselője, Törley Katalin tanár úgy kezdte a beszédét, „nem hallgathatunk”. Azt mondta, bár évek óta jelzik a döntéshozóknak, hogy az oktatás állapota válságos, a gyerekek túlterheltek, a tananyag elavult, de ezeken nem sikerült javítani, sőt, a helyzet csak romlott. „Ma már valós kérdés, ki fog holnap tanítani” – mondta.

Törley szerint a döntéshozók „darabárunak tekintik a gyerekeket, végrehajtó robotoknak a pedagógusokat”. Ilyen helyzetben viszont nem lehet kritikus, gondolkodó állampolgárokat nevelni a gyerekekből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!