Tizenkilenc tanár sztrájkol a debreceni Fazekas Gimnáziumban

2022. március 16. – 15:22

Másolás

Vágólapra másolva

Debrecenben a Fazekas Gimnáziumban is sztrájkolnak. Előzetesen huszonegy tanár jelentkezett a sztrájkra, végül tizenkilencen vettek benne részt. Mivel az iskola két tannyelvű, és nem tudták megoldani a nyelvtanárok helyettesítését. Aki viszont szerdán nem tudott sztrájkolni, az majd a következő napokban fog, mondta a Telexnek a sztrájkbizottság elnöke, egyben a gimnázium PSZ képviselője, Fenyvesi Judit. Szerinte akik egyáltalán nem vesznek részt a sztrájkban, azok is szolidaritást vállalnak a sztrájkolókkal, így ők fogják helyettesíteni a sztrájk alatt a kollégákat. A pedagógus szerint fontosnak érezték, hogy kiálljanak az elveikért és a gyerekek jövőjéért. A sztrájkot az iskolavezetés is jóváhagyta, velük igyekeznek kompromisszumra jutni.

A Fazekas Gimnázium tanárai öt napot fognak sztrájkolni, az órák ötven százalékát megtartják, de Fenyvesi szerint nem oldható meg minden, amit a PSZ a sztrájk során felvet. A szakszervezet ugyanis először azt javasolta, sztrájkoljanak öt napon keresztül, majd tartsák meg a sztrájk után az órák száz százalékát, amit ők nem tudnak bevállalni. Fenyvesi szerint ma az anyagi megbecsültség mellett a túlterheltség is az egyik legnagyobb probléma, ami nemcsak rájuk, hanem a gyerekek teljesítményére is kihat. Későn érnek haza az iskolából, náluk szinte mindennap van hetedik óra, így kevés idő jut a felkészülésre.

Fotó: Keresztes Bence / Telex
Fotó: Keresztes Bence / Telex

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!