Pécsen civil szervezetek tartanak foglalkozásokat a sztrájk alatt a diákoknak

2022. március 16. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

Pécsi civil szervezetek közösen hirdettek programokat a diákoknak a március 16-i sztrájk idejére. Az esemény leírása szerint „a pedagógusok követeléseivel egyetértő szülők kifejezhetik támogatásukat úgy, hogy aznap az iskola helyett valamelyik programra viszik el gyereküket. Így közösen szolidaríthatunk a sztrájkolókkal, és felhívhatjuk a figyelmet az ügy fontosságára.”

Az Emberség Erejével Alapítvány munkatársai azt mondták a Telexnek, több helyszínre is szerveztek programot, de mivel sokan visszamondták a jelentkezésüket, szerdán végül csak a Szabadkikötő nevű helyre tervezett programokat tartják meg. Itt délelőtt a Drukker Közösségi Nyomdaműhely tart „12 pont” címmel nemzeti riso workshopot, az Amnesty International pedig „Barna Hajnal” címmel tart foglalkozást az előzetesen regisztrált diákcsoportoknak. Déltől a Társaság A Szabadságjogokért tart választási jogi műhelyt, délután kettőtől pedig az Emberség Erejével Alapítvány „Mission X” című programján lehet részt venni.

Előkészületek a pécsi Drukker “12 pont” című riso műhelyén – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex
Előkészületek a pécsi Drukker “12 pont” című riso műhelyén – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!