Gimnáziumi diákönkormányzatok szervezték a Kossuth téri tüntetést

2022. március 16. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

A Kossuth téri tüntetést a Facebookon „Diáktüntetés a tanárainkért” címmel hirdették meg. A rendezvényt több gimnázium diákönkormányzata szervezi, az ADOM diákmozgalom és az aHang támogatja. A szervezés előzménye, hogy két 11. osztályos diák petíciót indított a SzabadaHangon azért, hogy kiálljanak tanáraik és az oktatásban dolgozók sztrájkja mellett. A petíciót már több mint 2500-an írták alá. Déltől beszédeket is tartanak. Felszólal Berg Judit és Molnár Áron (noÁr) tegnap megjelent „Tanítani akarunk!” című számát is itt lehet először élőben meghallgatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!