Berg Judit: A pedagógusok ügye nem egy szakma belső problémája, hanem az egész társadalomé

2022. március 16. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

Ezután Berg Judit író beszélt a diákoknak, aki a szülőket képviselte, és aki szerint „elképesztő ez a buli”, amit a diákok szerveztek a tanárok miatt. Berg szerint szülőként nehéz látni, ahogy a tanulók szenvednek az iskolában, mert a tanárok elhagyják a pályát. „A közoktatás gyakorlatilag összeomlott. Most akartok tanulni, most forog kockán a jövőtök. Most kell változtatni. Aki ma pedagógusként dolgozik, az hős. Olyan hős, aki naponta hoz áldozatot a hivatásáért. Akik lassan nem bírják erővel” – mondta.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Berg szerint a tanárok és a diákok is túlterheltek, ezért csökkenteni kell az óraszámot és a rengeteg adminisztrációt, hogy a tanároknak legyen ideje továbbképezni magukat, de pihenni és feltöltődni is. A tankönyvek emellett szerinte rosszul strukturáltak, ezért a tanárokra kéne bízni, mit tanítanak. „Kapjanak sokkal nagyobb szabadságot”, a közoktatás pedig önálló minisztériumot. Berg szerint a diákoknak és tanároknak közös felelőssége, feladata kiállni magukért és egymásért. „Össze kell fognunk, hogy mindannyiunk élete jobbá váljon. A pedagógusok ügye nem egy szakma belső problémája, hanem az egész társadalomé” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!