Baranya megye: a tankerületek fura utasításokat adnak az igazgatóknak – természetesen csak szóban

2022. március 16. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

A tankerületek „finoman szólva, nem együttműködők”, az intézményvezetők rengeteg „fura utasítást kapnak, természetesen csak szóban, így a felelősség őket terheli, ha a jogszabályba ütköző rendelkezéseket megpróbálják végrehajtani” – mondta a Telexnek Bittnerné Tóth Krisztina, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Baranya megyei szervezetének elnöke. A PSZ ezért minden intézményvezetőnek és tanárnak azt javasolta, bármilyen utasítást kapnak, kérjék írásban is, hogy utólag bizonyíthatóak legyenek a szabálytalanságok, jogtalan utasítások és büntetések. Bittnerné olyan tankerületről is tud, ahol a tanároknak azt mondták: akkor is levonják az egész napi bérüket, ha csak néhány órára veszik fel a sztrájkot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!