A PSZ Baranya megyében ezer sztrájkolóról tud

2022. március 16. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

A megyében körülbelül 1000 olyan pedagógusról tud a szakszervezet, akik aláírták a határozatlan idejű sztrájkról szóló szándéknyilatkozatot, mondta a Telexnek Bittnerné Tóth Krisztina, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Baranya megyei szervezetének elnöke. Ehhez még hozzájönnek a másik szakszervezet, a PDSZ számai is, de Bitterné erről nem tudott bővebb információt adni. A január 31-i figyelemfelhívó akcióban nagyjából kétharmad-egyharmad arányban oszlottak meg a PSZ és a PDSZ által gyűjtött adatok. Bittnerné hozzátette, vannak olyan intézmények, ahol a jogszabályok teljesen ellehetetlenítették a sztrájkot. A legtöbb intézményben a szülők együttműködők, vannak osztályok, ahol csak 4-5 gyereknek kell biztosítani a felügyeletet. Az viszont nehezíti a szülők helyzetét, hogy sokan nem rendelkeznek már igazolható napokkal, sőt, van, ahol olyan visszajelzést is kaptak a szülőktől, hogy a gyerekorvos kijelentette, nem hajlandó igazolni ezt a három napot, akkor sem, ha a gyerek tényleg beteg.


Arról, hogy melyik iskolában hány napra terveznek sztrájkba lépni a tanárok, a szakszervezeti vezető azt mondta, nagyon vegyesek a jelzések: van ahol csak egy napra szüntetik be a munkát, van, ahol töredéknapokkal (a jogszabályt betartva), de határozatlan időre terveznek, és vannak olyan intézmények is, ahol a tanárok egy része a törvényes sztrájk mellett polgári engedetlenséggel is él, ami azt jelenti, a jogszabály alapján előírt óráit sem tartja meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!