A Pécsi Tudományegyetem gyakorló iskoláiban is sztrájkolnak

2022. március 16. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

A PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolájában és a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumban is a tantestület fele lépett sztrájkba szerda reggel. Ez mindkét iskolában körülbelül 30-35 tanár részvételét jelenti. Mészárosné Szentirányi Zita, a Babits-gimnázium tanára a Telexnek elmondta: reggel nyolcig csak 22-en tudták elkezdeni a sztrájkot, több tanár csak tíz órától tud csatlakozni, miután a törvény kötelezi őket, hogy a végzős diákok óráit megtartsák. Hozzátette: az egyetem gyakorlóiskolájaként ők a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetéhez tartoznak, az egyetemen oktató kollégáik biztosították őket szolidaritásukról, ami szerinte azért is fontos, mert a PTE BTK-n kiemelt jelentősége van a tanárképzésnek. Azok a hallgatók, akik náluk végzik a gyakorlatukat, nem tudtak a sztrájkról és annak hátteréről, illetve céljáról, ők világosították fel őket. Szentirányi azt is elmondta, ők csak egy napig terveznek sztrájkolni, egy hosszú, elnyújtott sztrájknak nem látják értelmét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!