A kormány szerint ez politikai akció, és fontosabb a gyerekek tanulása

2022. március 16. – 08:01

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány kommunikációját az év elejétől az határozta meg, hogy egy baloldali politikai akcióról van szó, amivel a választásokat akarják befolyásolni. Később a gyerekek érdekeivel állították szembe a tanárok érdekeit. Azt hangsúlyozták, hogy a gyerekeknek ugyanolyan alapvető joguk a tanuláshoz való jog, mint a pedagógusoknak a sztrájkhoz való jog. Gyakori hivatkozási alap volt a koronavírus-helyzet, amely miatt a diákoknak már így is kevesebb volt a jelenléti oktatás, mint kellett volna. Új hivatkozásként került szóba az ukrán–orosz háború, mondván, egy ilyen feszült helyzetben az iskolákban nyugalomra lenne szükség. Ezenkívül végig hangsúlyozták azt is, hogy a pedagógusok bérkövetelésével egyetértenek, de annak kikényszerítésének nem az elmúlt hetekben zajlott polgári engedetlenség a megfelelő módja. A kormány többször kinyilvánította: mást az egészségügyben dolgozók béremelése van a fókuszban, a tanároknál 2023-ban várható elmozdulás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!