Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak egy Pest megyei tanárt, az áldozat egy 13 éves lány

2022. március 10. – 07:23

Másolás

Vágólapra másolva

Szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése ügyében nyomoz a rendőrség egy Pest megyei tanár ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 13 éves diákjával kezdeményezett viszonyt, írja a Blikk. Az 56 éves férfi nem tett vallomást.

A lány szülei a gyanús üzenetekre lettek figyelmesek. A magyart és történelmet oktató pedagógus óraadó tanár volt a Blikk által meg nem nevezett település általános iskolájában. Fideszes politikusként az egyik budapesti kerület képviselő-testületének a tagja volt. A képviselő-testület művelődési, kulturális és szociális bizottsága elnökeként többek között részt vett a kerületi díszpolgárrá avatásokról szóló döntésekben, a nemzetiségi önkormányzatok támogatásáról szóló döntésekben, a vallási felekezeteket, iskolákat, óvodákat érintő döntéshozatalban, írja a lap.

A hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is megerősítette. A diák február 10-től egyéni munkarendben teljesíti a tankötelezettségét. A pedagógus jogviszonya pedig közös megegyezéssel megszűnt.

Tud segíteni! Ha tudomása van bajba jutott, bántalmazott gyerekről, vagy aggódik, mert felmerül ennek a gyanúja, hívja a Gyermekvédő Hívószámot, a 06 (80) 212-021-et! A hívás anonim, ingyenes, és a szám a nap 24 órájában él. A veszélyeztetettségről szóló jelzést a hívásokat fogadó szakemberek továbbítják az illetékes hatóság felé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett szolgáltatásról itt talál bővebb információt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!