Jogerősen elítélték a férfit, aki három éve halálosan megfenyegetett egy ukrán diplomatát

2022. március 8. – 09:40

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen elítélték azt a bölcsészt, aki még három évvel ezelőtt halálosan megfenyegetett egy ukrán diplomatát, írja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

A férfit felkérték arra, hogy tartson előadást az ukrán diplomácia megszervezésének százéves évfordulójára tartandó megemlékezésen. Az előadás tervezetét látva azt mondták neki, hogy ezt inkább egy későbbi nyelvészeti konferencián prezentálja. A férfi ezen annyira felháborodott, hogy az egyik diplomatát, Ukrajna I. osztályú titkárát azzal fenyegette meg, hogy végez vele.

A Fővárosi Törvényszék első fokon 3 hónap szabadságvesztésre ítélte őt, amit egy évre felfüggesztettek. A döntés ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla végül a fellebbviteli főügyészség indítványával értett egyet, és a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés előkészületének bűntettében, a szabadságvesztést egy évre módosította, a végrehajtást pedig 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!