Duplán megjárhatja a tolvaj, aki Benny Hill Show-ba illően próbált elmenekülni egy budapesti drogériából

2022. március 8. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Fogházbüntetést kért az ügyészség arra a 25 éves tolvajra, aki még tavaly júniusban akadt fenn egy drogéria fotocellás ajtaján – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében. Az esetről korábban itt írtunk.

A férfi egy XI. kerületi üzletben vásárolt június 14-én, majd távozásakor két, összesen 70 000 forint értékű elektromos fogkefét tett a táskájába. Ezt azonban rögzítették a biztonsági kamerák, így az üzlet dolgozói bezárták a bejárati fotocellás ajtót.

Ekkor a szorult helyzetet észlelve a férfi a padlóra dobta a két fogkefét, majd az ajtó két szárnyát szétfeszítve próbált kimenekülni, ám ez nem sikerült neki, a szárnyak közé szorult.

Végül a járókelők siettek a segítségére, akiknek köszönhetően kiszabadult, és elmenekült a helyszínről. A jelenet során az ajtó szárnyai kiugrottak a helyükről, és az egyik üveg is berepedt, amivel 500 000 forintos kára keletkezett az üzletnek.

Az ügyészség most lopás és rongálás vétsége miatt nyújtott be ellene vádiratot. Amellett, hogy fogházbüntetést indítványoztak ellene, kezdeményezték azt is, hogy a bíróság egy másik ügyben kiszabott 10 hónapos, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is elrendelje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!