Ötszázezer forintos egyszeri kártérítés vagy egy ígéret között választhattak a rokkantsági ellátásra jogosultak

2022. március 6. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

A rokkantsági ellátásra jogosultak február végéig kérhették, hogy az állam egyszeri, 500 ezer forintos kártérítéssel kompenzálja ellátásuk drasztikus csökkenését. A másik lehetőség, egy újabb felülvizsgálathoz kötött, de magasabb havi ellátást ígérő kormányrendelet viszont még nem jelent meg, írja a Népszava.

A megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló 2011-es törvény új szempontrendszert vezetett be a rokkantsági szint megállapításához. Sokak járandósága felére-harmadára esett vissza, másokat rehabilitálhatónak, munkára alkalmasnak ítéltek. Többen jogorvoslattal éltek, és az Alkotmánybíróság és az Európai Jogok Európai Bírósága is jogalkotói mulasztást állapított meg.

Emiatt tavaly jogszabályt módosított a kormány, idén február 28-ig választhattak azok, akik számára tíz évvel ezelőtt rokkantsági ellátást állapítottak meg.

Félmillió forintos egyszeri kompenzációt kérhettek, vagy az újabb állapotvizsgálatot választhatták a magasabb ellátás reményében.

Aki a pénz mellett döntött, lemondott a csökkent ellátásával összefüggő minden további igényéről, aki viszont az állapotváltozásának visszamenőleges vizsgálatát választotta, annak június 30-ig kérelmet kell majd benyújtania. Ezután a szakértők megállapítják, hogy a rokkantsági ellátást megalapozó felülvizsgálat idején, a 2012 előtti fizikai állapothoz képest bekövetkezett-e javulás. Ha úgy értékelik, hogy nem, akkor egy új ellátási összeget állapítanak meg, amely nem lehet kevesebb a 2011. decemberi ellátásának időközi emelésekkel növelt összegénél. A különbözetet 2012. január 1-jéig visszamenőleg el kell számolni és ki kell fizetni.

Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke úgy fogalmazott: a kompenzálás több sebből vérzik.

Az újbóli felülvizsgálatról csak annyit tudni, hogy 2023. június 30-ig kell lebonyolítani. De nem jelent meg az a kormányrendelet, amely ennek az egészségügyi szabályait tartalmazná.

„Ha marad az a 2012 utáni szempontrendszer, amely alapján a megváltozott munkaképességű embereket visszasorolták, magyarul egészségesebbé minősítették, akkor ennek az egésznek semmi értelme” – mondta a jogász. Azt sem tudni, a rehabilitációs hatóságnak meddig kell döntést hoznia. Arról sincs rendelet, hogy milyen határidővel kell kifizetnie a különbözetet. Tehát valós mérlegelési lehetőség nem volt a rokkantsági ellátásban részesülők előtt.

Ezt támasztotta alá egy, a lapnak nyilatkozó érintett nő is. Mint mondta, „tudom, hogy így lemondok minden további jogorvoslati lehetőségről, de szükségem van a pénzre. Havi 54 ezer forintból élek, és újabb műtétem lesz. Ha nem a kártérítés mellett döntök, akkor lehet, hogy két szék közül a pad alá esem. A félmilliót is elbukom, és az ellátásom összege sem nő”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!