Újranyitották a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálját, innen tudnak továbbutazni az ukrajnai menekültek

2022. március 5. – 20:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év után újranyitották a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálját az orosz-ukrán háború miatt. A Ferihegyre egymás után érkező buszok menekülteket szállítanak ide, akik a terminálból repülnek tovább.

Az RTL beszámolója szerint hétfőn nyitották újra az 1-es terminált, ami jelenleg is tömve van a várakozó menekültekkel. A szervezetten, csoportosan érkező menekültek a terminálból indulnak tovább, pár órát kell várakozniuk a repülő előtt, addig pedig a reptéren ételt biztosítanak nekik.

A kialakult helyzetben az Airport 70 dolgozója döntött úgy, hogy önkéntesként beáll a menekültek segítésére, a koordinálás intézésbe.

Az RTL beszámolója szerint szombaton főként indiai és nigériai menekültek érkeztek a reptérre, legtöbben diákok, akik Ukrajna egyetemein tanultak. Hétfő óta az úgynevezett „menekítő járatokkal” több mint 5700 ember tudott elutazni Magyarországról.

Az ENSZ szombati adatai szerint meghaladta az 1,3 milliót az Ukrajnát elhagyó menekültek száma, a második legtöbb menekült Magyarország felé érkezett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!