Szerződésbontásról tárgyal a román kormány a magyar–román határ közelében épülő autópálya-szakasz ügyében

2022. február 22. – 14:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar–román határ közelében levő Bihar-Bisztraterebes autópálya-szakasz megépítésére kötött szerződés megegyezéses felbontásáról tárgyal a román hatóság a kiválasztott kivitelezővel, írja az MTI.

A Nagyvárad mellett elhaladó 28,5 kilométeres pályaszakasz megépítésére kiírt pályázaton a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) 2018 októberében hirdette ki győztesnek a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott román–szlovák konzorciumot, de a nyertes azóta sem látott munkához.

Előbb a versenyben alulmaradt cégek óvásainak elbírálása miatt csúszott több mint másfél évig a szerződés megkötése, majd 2020 augusztusában megkötötték a szerződést. Ezután a pályázati kiírásban szereplő pontatlan adatok miatt a cégcsoport jelentős díjemelést kért.

A Trameco SA képviselője, Benjamin Rus szerint a CNAIR javasolta a megegyezéses szerződésbontást. A nagyváradi vállalkozó szerint a konzorcium tervezője továbbra is a projekt részese marad, a CNAIR csak a kivitelezésre ír ki újabb pályázatot. Azt sem tartotta kizártnak, hogy az általa vezetett cégcsoport ismét megpályázza a kivitelezést.

Február 10-én a romániai infrastruktúra-fejlesztéseket felügyelő Pro Infrastructura Egyesület azonnali szerződésbontásra szólította fel a CNAIR-t. Szerintük ugyanis a cégcsoport úgy nyerte meg a pályázatot, hogy az előzetesen becsült ár 72 százalékáért vállalta a munkát. A szerződésbe 326 millió lejes (23,5 milliárd forint) összeg került, ám a pályázati kiírás pontatlanságaira hivatkozva az összeg 130 millió lejjel (9,36 milliárd forint) történő kiegészítését kérte.

A 415 kilométeresre tervezett, Brassó és Bors között húzódó A3-as autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel. A cég hat év alatt csak 52 kilométert épített meg, így 2013-ra szerződésbontás lett a történet vége. Ezután kisebb szakaszokra osztották az autópálya részeit, de több nyertessel is szerződésbontás lett a történet vége.

Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar–román államhatár mellett épült meg az az 5,3 kilométeres szakasz, amely rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között épült két pályaszakasz, melyek együttes hossza 102 kilométer.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!