Állam és egyház: rektor lett a volt miniszter, Gulyás mondta a beszédet, Balog hirdette az igét, Varga volt a közönség

2022. február 19. – 20:54

Állam és egyház: rektor lett a volt miniszter, Gulyás mondta a beszédet, Balog hirdette az igét, Varga volt a közönség
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke megáldja a Károli Gáspár Református Egyetem új rektorát, Trócsányi Lászlót. MTI/Máthé Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyházi egyetemeknek az a küldetése a XXI. században, hogy gátat vessenek a tudomány, progresszív kisajátításának, főleg a társadalomtudományokénak – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a Károli Gáspár Református Egyetem új rektorának beiktatásán. Az új rektor egy aktív fideszes EP-képviselő, a korábbi fideszes igazságügy-miniszter Trócsányi László.

Politikustársa kinevezéséről Gulyás Gergely azt mondta, biztos benne, hogy Trócsányi László rektorságával új korszak kezdődik a Károli Gáspár Református Egyetem életében.

A szavai alapján Gulyás azt várja egy egyházi intézménytől, hogy ellensúlya legyen a progresszív liberalizmusnak. Ehhez leginkább olyan fejleményeket idézett meg, amelyek a magyar egyetemi világra nem igazán jellemzőek, de nagyobb részben Amerikában, kisebb részben Nyugat- és Észak-Európában kétségtelenül kulturális frontvonalakat hoznak létre, és a Fidesz politikai témaként láthatólag szívesen importálja őket. Gulyás számára ellenszenves kvótákról, politikai korrektségről beszélt, és a gendervitákra utalva arról ejtett szót, hogy „a teremtés törvényei, a legalapvetőbb biológiai tények elvitatása nem tudományos teljesítmény”. Felidézte a finn evangélikus lelkésznő ellen jelenleg is zajló, nagy hullámokat verő pert, és leszögezte, hogy „a Bibliából idézni nem lehet bűncselekmény az európai civilizációban”.

Trócsányit öt évre, 2027-ig nevezték ki a Károli rektorának. Beiktatási ünnepsége istentisztelettel kezdődött, amelyen egy másik korábbi miniszter, az azóta püspökké emelkedett Balog Zoltán hirdetett igét, immár a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökeként. Ő lelkész-exminiszterként szintén kifejtette gondolatait állam, egyház és tudomány viszonyáról – eszerint van az „öncélú, önmagát istenítő tudomány”, de mellette ott a tapasztalat, amikor „Isten adta tehetségünk és értelmünk megnyílik, és felismerjük, megértjük a teremtés, a megváltás és a gondviselés titkát”, és ezzel a tudással lehet szolgálni, feltehetőleg a politikában is.

Trócsányi beiktatásán az MTI tudósítása szerint részt vett Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!