Március 5-étől megszűnik több járványügyi korlátozás Ausztriában

2022. február 17. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

Március 5-étől több járványügyi korlátozás is megszűnik Ausztriában, emellett a kötelező oltásról szóló törvényt is felülvizsgálhatják – írja az Euronews. A kormány a javuló járványhelyzetre hivatkozva döntött így. A március 5-i hétvégétől csak meghatározott helyeken lesz kötelező a maszkviselés, valamint az éjszakai bárok és szórakozóhelyek is fogadhatnak vendégeket.

Ezzel együtt korlátozások nélkül lesznek látogathatóak a rendezvények és a vendéglátóhelyek is, ahol az eddig érvényes 2G szabály helyett – amely szerint csak a gyógyultak és az oltottak mehettek kávézóba, cukrászdába és étterembe – 3G szabály lesz érvényben, azaz a tesztelteket is beengedik majd. A szabálynak köszönhetően Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter szerint az Ausztriába beutazás is egyszerűbbé válhat.

A miniszter azonban figyelmezettet, hogy a járvány ősztől visszatérhet, így a nyarat az oltásra kell szánniuk, amelynek, mint fogalmazott: „nem lehet gátja a kötelező oltás”. Ahogyan arról akkor beszámoltunk, Európában először Ausztriában vezették be a kötelező oltást, amely február elején lépett életbe, és aminek értelmében – kevés kivételtől eltekintve – minden 18 éves, és annál idősebb embernek be kell oltatnia magát. Ez azonban a törvényt vizsgáló bizottság javaslatára most könnyen megváltozhat.

A jogászokból és orvosokból álló bizottság újraértékeli, hogy az oltás kötelezővé tétele továbbra is jogszerű lépés-e – mondta Karl Nehammer osztrák kancellár, aki hangsúlyozta, készek megváltoztatni a törvényt, ha a bizottság azt javasolja.

„A világjárványt még nem sikerült legyőznünk” – tette hozzá a kancellár, aki kórházakban lévő stabil helyzetre hivatkozott a meghozott intézkedésére, amelyekkel együtt az ingyenes tömeges tesztelést is megszüntetik. Ez ugyanis eddig 2,6 milliárd eurójába került az adófizetőknek.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!