838 milliós közbeszerzést nyert Mészáros Lőrinc testvérének cége

2022. február 16. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

Az állami Magyar Közút Zrt. tizennégy részben kiírt közbeszerzéséből három részben lett befutó Mészáros János cége, a Híd-Tám Kft., így összesen nettó 838,1 millió forintnyi megbízást nyert el, írta meg az RTL.

A Magyar Közút hídfelújításokra írt ki pályázatokat, a munkák végleges összköltsége meghaladja a nettó 3 milliárd forintot.

Nagyobb megbízásokat kapott még a pályázaton a Colas Zrt. összesen 638,5 millió forintnyi, a Strabag Kft. 569,6 millió forintnyi, a Swietelsky Magyarország Kft. pedig 550,5 millió forintnyi munkát.

A Mészáros János és cége által elnyert pályázat, ami a Kerka ártéri híd átépítése, azért a legérdekesebb az összes közül, mert 166 százalékkal, nettó 308,7 millió forinttal drágábban talált kivitelezőre, mint amennyire a közbeszerzés kiírásakor belőtték a lehetséges árat.

Mészáros János cégei egyébként korábban is dolgoztak már együtt a Magyar Közút Zrt.-vel, a bicskei Herceghalom Interat Zrt. nevű cége a Pappas Autó Magyarország Kft.-vel közösen szerzett meg egy 4,5 milliárd forintos eszközbeszerzési keretmegbízást, illetve szállított a cégnek fűkaszálógépet és adaptereket és munkaruhákat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!