Elfogadta Pécs a költségvetését: idén 1,74 milliárdot fizet vissza a város az államnak

2022. február 15. – 13:23

Másolás

Vágólapra másolva

Pécs 2020-ban és 2021-ben közel 3,3 milliárd forintot törlesztett az előző városvezetés által hátrahagyott adósságból, de több mint 5 milliárd forint még maradt. Idén az előző évhez hasonlóan 1,74 milliárd forintot fizet vissza a város az államnak – derül ki a város idei költségvetéséből, amit kedden fogadott el a közgyűlés. A büdzsé vitájában a várost vezető összefogás képviselői arról beszéltek, hogy elsődleges szempontjuk a takarékosság, míg a fideszesek szerint a haveroknak azért mindig jut pénz.

A korábbi évek gyakorlatától eltérően az idei költségvetés elkészítését széles körű egyeztetés előzte meg, amelyen az összefogás és a Fidesz képviselői is részt vettek, ezért a keddi közgyűlésen mindössze kétórás vita előzte meg a szavazást. Végül a többségben levő összefogás képviselőinek szavazatával a közgyűlés elfogadta a költségvetést.

A 2014-2015-ös kormányzati adósságátvállalás után sokmilliárdos hiányt halmozott fel a korábbi városvezetés 2017 végéig. A város gyakorlatilag csődbe került, 2017-ben és 2018-ban összesen 12,5 milliárd forint rendkívüli állami segítséget kellett igénybe vennie a városnak. Az önkormányzatot akkor gyakorlatilag gyámság alá helyezte az állam, azóta az államkincstár felügyeli a városi gazdálkodást. A 12,5 milliárdból 3 milliárd forint úgynevezett likvid hitel volt, amit még a felvétel évében vissza is fizetett a város, további 1 milliárdot pedig saját erőből törlesztett az önkormányzat. 2019-ben, az önkormányzati választások évében 8,5 milliárd forinttal tartozott Pécs az államnak, ezt örökölte meg az ellenzéki összefogás.

Az új városvezetés eddig, 2 és fél év alatt, közel 3,3 milliárd forintot törlesztett, 2024-ig még összesen 5,3 milliárd forintot kell visszafizetnie a pécsieknek az államkasszába.

Ruzsa Csaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármester korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hamarosan tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánynál azért, hogy felülvizsgálják a még meglévő adósságot. Szeretnék, ha az idei részletet átütemezhetnék, és szeretnének párbeszédet kezdeményezni a még fennmaradó nagyjából 5 milliárdos tartozás elengedéséről is.

Az idei büdzsére nemcsak a törlesztőrészlet, hanem az elszabaduló energiaárak, az infláció miatt szükséges bérkompenzáció és a koronavírus-járvány elhúzódó gazdasági hatásai is nagy nyomást helyeztek. Ezért a költségvetés tárgyalása előtt Péterffy Attila polgármester és Ruzsa Csaba is hangsúlyozták, legfontosabb alapelvük a költségvetés tervezése során a takarékos gazdálkodás volt.

A fideszes képviselők ezzel szemben megjegyezték, bár a takarékossággal egyetértenek, a költségvetésből látszik, továbbra is „a haverok az elsők”, személyi kifizetésekre sokszor majdnem annyi forrás jut, mint egy teljes szektornak. Példaként hozták fel Nemes Balázs innovációs biztos évi 7 millió forintos fizetését is. Nemes neve rendre felmerül, amikor az önkormányzat gazdálkodását éri kritika a kormánypárti képviselők oldaláról, ugyanis a 2019-ben kinevezett önkormányzati biztos – aki a Momentum jelöltjeként, a DK támogatásával indult Mellár Tamás ellen az előválasztáson, de veszített – eddig nem számolt be tevékenységéről a pécsi közgyűlés előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!