Családbarát munkahellyé minősítette az MTVA-t a Családbarát Magyarország Központ

2022. február 15. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Családbarát munkahely elismerést kapott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Családbarát Magyarország Központtól – írja az MTI. A minősítést elismerő táblát a hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel vezérigazgató avatta fel az MTVA székházában kedden.

Papp Dániel vezérigazgató kiakasztja a minősítést elismerő táblát – Fotó: Máthé Zoltán / MTVA
Papp Dániel vezérigazgató kiakasztja a minősítést elismerő táblát – Fotó: Máthé Zoltán / MTVA

Papp szerint a család a társadalom legkisebb, de legfontosabb csoportja, amely az élet minden területét átszövi, ezért a cég kötelező feladatának tekinti, hogy műsoraiban, magazinjaiban bemutassa a család fontosságát. A vezérigazgató azért is fontosnak tartja, hogy a családot a lehető legtöbb formában bemutassák tartalmaikban, mert azzal fontos üzenetet közvetítenek a társadalom felé is.

Az idén 130 milliárd forint közpénzből gazdálkodó vállalat emellett folyamatosan törekedett arra is, hogy családcentrikus intézmény legyen – mondta, például táborokat szerveztek gyerekeknek, és kiemelten figyeltek a családos munkavállalókra.

Azt is hozzátette, hogy a cég ezután is mindent megtesz majd, hogy családcentrikus vállalat legyen, és törekszik arra, hogy még több műsorban megjelenjen a család.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!