„Nélkülem még levegőt se tudsz venni” – kampányt indít az Ökumenikus Segélyszervezet a kapcsolati erőszak ellen

2022. február 15. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

„A szeretet nem árt” címmel indított kampányt a verbális erőszak ellen az Ökumenikus Segélyszervezet. Ezúttal is igyekeznek felhívni a figyelmet a kapcsolati erőszak jeleire, illetve a megoldási lehetőségekre.

A mostani kampányukat egy rövid videóval indították el, amelyben Balsai Mónika és Thuróczy Szabolcs színészek szerepelnek, a történetek pedig valós áldozatok elbeszéléseiből születtek. Az első kisfilmben a verbális és lelki bántalmazás formáit mutatják be, a következő hetekben pedig további három videóban jelenítenek majd meg hasonló, valós történeteket.

Az elmúlt években a probléma mértéke az országban nemhogy javuló tendenciát nem mutat, hanem kifejezetten romlott a helyzet:

Magyarországon 2020-ban 88 százalékkal több kapcsolati erőszak történt, mint egy évvel korábban, ennek a növekedésnek 86 százalékát nők elleni erőszak teszi ki.

A kapcsolati erőszak ügyében indított rendőrségi eljárások 61 százaléka végződik vádemeléssel, 27 százalékban viszont a magánindítvány hiánya miatt kerül sor a feljelentés elutasítására vagy a nyomozás megszüntetésére.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a mostani kampányhoz egy weboldalt is létrehozott, amelyen keresztül az áldozatok különböző erre szakosodott szakemberektől kérhetnek segítséget. Az online, anonim tanácsadás mellett lehetőség van az úgynevezett krízisambulanciák felkeresésére is az oldalon keresztül, ezek négy helyszínen (Budapest, Miskolc, Szolnok, Orosháza) találhatóak meg, és mindenütt személyes tanácsadást nyújtanak, szakemberek által segítséget a kapcsolati erőszak témakörében. További információ a segelyszervezet.hu/kiknek-segitunk/aszeretetnemart/oldalon érhető el.

Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között. Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel ezt az oldalt. (link ide: https://segelyszervezet.hu/anonimtanacsadas ) Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!