Biciklizés közben loptak meg egy nőt Kiskunmajsán

2022. február 13. – 08:18

Biciklizés közben loptak meg egy nőt Kiskunmajsán

Másolás

Vágólapra másolva

Biciklizés közben loptak meg egy nőt Kiskunmajsán még tavaly november 4-én, az ügyben a rendőrség most zárta le a nyomozást – írja a Police.hu.

A 60 éves helybéli nő azon az estén kerékpárral tartott Kiskunmajsa városközpontja felé, amikor egy bicikliző fiatal mellé kerekezett, és kiemelte a hátsó csomagtartójából a táskáját. Az asszony azonnal észrevette, hogy kilopták az értékeit a kosarából, ezért követni kezdte a tolvajt. Pár utca után azonban szem elől tévesztette a menekülő fiatalt. A nő táskájában a telefonja, személyes okmányai, egy parfüm és húszezer forint volt.

A nő értesítette a rendőröket, akik az általa elmondott útvonal alapján begyűjtötték a környék kamerafelvételeit. Másnapra azonosították a tolvajt, akit az otthonában fogtak el. A 17 éves fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntette miatt. A kamasz beismerte tettét, a rendőrök pedig lefoglalták az ellopott holmik egy részét.

A kiskunmajsai rendőrök vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az illetékes ügyészségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!