Két férfit vettek őrizetbe a meggyilkolt budapesti milliárdos ügyében
2022. február 9. – 12:48
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kedden a kora reggeli órákban őrizetbe vették azt a bűnügyi felügyelet alatt álló 49 éves férfit és 51 éves társát, akiket a bári emberöléssel gyanúsítanak.
A gyanú szerint a két férfi 2020 kora tavaszától rátelepedett a sértettre azért, hogy megszerezzék a vagyonát, majd megöljék őt. Miután 2020. augusztus 10-én a hajnali órákban megölték áldozatukat, tüzet gyújtottak a férfi lakrészében azért, hogy eltűntessék a nyomokat, és leplezzék a tettüket – olvasható a rendőrség honlapján.
A bűncselekménnyel összefüggésben a két férfi már korábban is a rendőrök látókörébe került, a nyomozás során pedig elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy az ügyészségnél kezdeményezzék a két gyanúsított letartóztatását.
A Blikk úgy tudja, hogy a meggyilkolt milliárdos üzletember M. István, aki színesfém-kereskedelemből lett milliárdos, és alkoholfüggőségét kihasználva szállt rá egy társaság, hogy kiforgassák a vagyonából. A lap szerint a budapesti nagyvállalkozó bennégett a Baranya megyei Bár mellett található Fehér-kastélyban.