Keszthely fideszes polgármestere több tisztségéről lemondott, miután az álláshalmozásáról a sajtó is érdeklődött nála

2022. január 26. – 09:51

Keszthely fideszes polgármestere több tisztségéről lemondott, miután az álláshalmozásáról a sajtó is érdeklődött nála
Nagy Bálint, Keszthely polgármestere beszédet mond a felújított keszthelyi Tourinform iroda átadásán 2020. június 10-én – Fotó: Vasvári Tamás 6 MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Bálint, Keszthely fideszes polgármestere és Vozár Péterné, a város szintén fideszes alpolgármestere olyan cégek felügyelőbizottságaiban és igazgatóságaiban ülve kaphattak tiszteletdíjat, amelyek összeférhetetlenek a városvezetői tisztségeikkel – ezt állítja a helyi ellenzékiekből álló Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE). A KÉVE összeférhetetlenség megállapítására irányuló eljárást is indított a polgármester és az alpolgármester ellen a 24.hu cikke szerint.

A KÉVE közérdekű adatigényléssel tudta meg, hogy Nagy Bálint polgármester (aki az áprilisi országgyűlési választáson a Fidesz egyéni országgyűlési képviselőjelöltként indul Zala megye 2. számú választókerületében) 2021-ben

  • a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjaként 200 ezer forint éves díjazásban részesült;
  • a Zalaispa Hulladékkezelő Nonprofit Zrt. igazgatósági tagjaként havi 80 ezer forint díjazást kapott (ez éves szinten összesen 960 000 forint tiszteletdíjat jelent);
  • a keszthelyi városüzemeltetésért felelős VÜZ Kft. felügyelőbizottsági tagjaként pedig havi bruttó 50 ezer forint díjazásban részesült.

Vozár Péterné alpolgármester szintén tagja a VÜZ Kft. felügyelőbizottságának, így ő is havi 50 ezer forintos díjazásban részesülhetett a KÉVE szerint.

Miután a 24.hu ebben az ügyben kérdéssel fordult az önkormányzathoz, a polgármester és az alpolgármester is lemondott a KÉVE által kifogásolt felügyelőbizottsági és igazgatósági tagságokról.

A keszthelyi képviselő-testület csütörtökön, zárt ülésen fogja tárgyalni az összeférhetetlenség megállapítására irányuló beadványt, de az önkormányzat pénzügyi és ügyrendi bizottsága már kedden megvitatta az ügyet. Ez a fideszes többségű testület arra jutott, hogy nem kell megvizsgálni a KÉVE beadványában foglaltakat, mivel a kifogásolt pozíciókat az alpolgármester és a polgármester már nem tölti be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!