Vodkából csináltak kézfertőtlenítőt, sok embert átvertek, börtön várhat rájuk
2022. január 24. – 09:18
Vádat emeltek két férfi és két nő ellen, akik a koronavírus-járványt kihasználva hamis kézfertőtlenítő szert gyártottak és értékesítettek, a csalással pedig hét sértettnek több mint 28 millió forint kárt okoztak – közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
Ibolya Tibor a közleményében azt írta, a vádirat szerint az 54 éves férfi horgászcsalik előállításával és gyártásával foglalkozó céget vezetett, míg a 49 éves nő egy másik cég ügyvezetője volt. A vádlottak 2017 végén ismerkedtek meg egymással, majd üzleti kapcsolatban is álltak, amelynek során szoros, bizalmi viszony alakult ki közöttük.
A koronavírus-járvány 2020 márciusában mindkét vádlott cégére negatívan hatott. A vádlottak ezért 2020. március elején elhatározták, hogy a járványhelyzetben a kézfertőtlenítőkre megnövekedett keresletet kihasználva, hatósági engedély nélkül, nagy tételben olyan alkoholalapú termékeket gyártanak, amelyeket fertőtlenítőszerként hirdetnek, majd azokat kiterjedt üzleti, illetve személyes kapcsolatrendszerük révén értékesítik.
A vádlottak bevonták a tervbe a férfi 20 éves lányát, valamint a nővel párkapcsolatban élő 53 éves férfit is. Az engedély nélküli termékeket az 54 éves férfi és lánya X. kerületi családi házában állították elő úgy, hogy a gyógyszertári alkohol helyett alapanyagként vodkát használtak fel. Az alapanyagok beszerzését és a termékek gyártását elsődlegesen a két férfi végezte. A 20 éves nő ismerősi köréből vevőket toborzott, emellett a termékek előállításában és csomagolásában is részt vett. A 49 éves nő a termékeken gyártóként feltüntetett saját cége ügyvezetőjeként a pénzügyekért és a számlázásért felelt.
A vádlottak a különböző kiszerelésben előállított termékeket olyan matricával látták el, amely hamis adatokat tartalmazott a termékek összetevőiről, illetve bakteriális hatásáról, nevezetesen, hogy a termék 96 százalékos gyógyszertári alkoholt tartalmaz, valamint „az ÁNTSZ által ajánlott összetevők alapján” készült. A valóságban azonban ezeknek a termékeknek a vírusölő hatása nem volt megfelelő, tényleges összetevői nem feleltek meg a fertőtlenítőszerek jogszabályi előírásainak – jelentette ki a főügyész.
A vádlottak által előállított termék alkalmas volt a világjárvány időszakában gyors és hatékony kézfertőtlenítőt kereső vevők megtévesztésére. A valótlan információk alapján a sértettek kifizették a vételárat, mert azt gondolták, a koronavírus elleni védekezéshez hatékony terméket vásárolnak.
Az ügynek hét sértettje van, egyikük összesen csaknem 13 ezer darab terméket vásárolt a vádlottaktól különböző kiszerelésben, összesen mintegy 20 millió forintért. A többi sértett összesen még további csaknem 4500 terméket vásárolt, 8 millió forintért. A Budapest X. és XVII. kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalások miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.