Duna House: Negyven százalékkal több jelzáloghitelt vettek fel a magyarok tavaly

2022. január 18. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Duna House pénzügyi részlegének becslése szerint 2021-ben több mint 1300 milliárd forintnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzintézetek, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, írja az MTI.

Arról számoltak be, míg az ingatlanpiacon a nyári időszak okozott mérséklődést, addig a kihelyezett hitelek aránya ekkor volt a legmagasabb.

A Duna House pénzügyek részlegének adatai alapján az egész évre jellemző volt, hogy a budapesti ügyfelek több mint harmada 20 millió forint feletti ügyletértékre szerződött, vidéken továbbra is 10-15 millió forint közötti kategória volt a legnépszerűbb egész évben.

Az átlagos hitelnagyság mindenhol nőtt az előző negyedévhez képest, míg a fővárosban 20,5, addig vidéken 12,5-13,7 millió forint volt az átlagos hitelnagyság a 2021 szeptembere és decembere közti időszakban.

Az ügyfelek többsége 20 éves futamidővel kalkulált a szerződés megkötésekor, vidéken az igénylők több mint fele, Budapesten 35 százalékuk választotta ezt a konstrukciót. A második legnépszerűbb opció a 25 éves futamidő volt, ezt a 10 éves alternatíva követte.

A közlemény szerint Nyugat- és Kelet-Magyarországon a hitelügyletek negyede mellé adtak be csok-igénylést 2021 negyedik negyedévében, Budapesten ez az arány 18,1 százalék volt, az országos eloszlás pedig 20,6 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!