2,8 milliárdos állami támogatással hoznak létre Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot a Pécsi Tudományegyetemen

2022. január 18. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

A következő egy évben 2,8 milliárd forintos állami beruházással Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot hoznak létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szülészetén, írja az MTI az egyetem közleménye alapján.

A fejlesztést végző Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. a PTE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Reprodukciós Központját teljesen felújítja és bővíti, így tágas, modern fogadóteret alakítanak ki, és duplájára emelik a jelenlegi ágylétszámot. Emellett családias, kétágyas, kényelmes kórtermeket is létrehoznak.

A közlemény szerint a fejlesztéseknek köszönhetően az ellátás a legkorszerűbb eszközökkel ellátott, kibővített laboratóriumokban történik majd, illetve a klinika önálló kutatólaboratóriumát is kialakítják.

Várnagy Ákost, a reprodukciós központ szakmai vezetője azt írta, megújul az összes szülőszoba, az intenzív osztály és azok a kórtermek is, ahol a császármetszésen átesett édesanyákat figyelik meg. Teljes egészében korszerűsítik a gyermekágyas osztályt, amit klimatizálnak.

A kivitelezés miatt bizonyos költözések, átszervezések elengedhetetlenné válnak, első lépésben a szülészeti klinika és a szomszédos Onkoterápiás Intézet parkolóit zárják részben le a felvonulási épületek és a munkagépek helyigénye miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!