Elkezdték a Tétényi-fennsíkon lévő illegális szemétlerakó eltakarítását

2022. január 16. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött a Tétényi-fennsíkon található illegális „sitt- és szeméttenger” eltakarítása – írta Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely azt írta, a XXII. kerületi Tétényi-fennsík a főváros legnagyobb kiterjedésű száraz rétjeit magába foglaló terület, amely számos védett, ritka állat- és növényfaj otthona. Az elmúlt években, évtizedekben azonban sokan ide hordták illegálisan a szemetet.

A területen több mint 4100 tonna szemét és sitt hever, amit hosszú előkészítési, tervezési és engedélyezési folyamat után elvisznek onnan. Már a tereprendezés és rehabilitáció is elkezdődött, a Főkertnek és az FKF-nek köszönhetően – derült ki Karácsony posztjából.

A munkálatok időzítése nem véletlenül esik a téli, vegetációs időn kívüli időszakra, így ugyanis minimalizálható a természetvédelmi károkozás veszélye – írja a főpolgármester.

Karácsony az FKF és a Főkert mellett a Fővárosi Vízműveknek is köszönetet mondott, ugyanis az általuk biztosított 70 millió forintos vízbázisvédelmi támogatásból valósulnak meg a természetvédelmi terület élőhely-rehabilitációs munkálatai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!