Fagypont körül marad a hőmérséklet a héten

2022. január 9. – 20:15

Másolás

Vágólapra másolva

A jövő héten is marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, a hóval borított tájakon pedig mínusz 10 foknál is hidegebb lesz, írta meg az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján.

Hétfőn elsősorban a nap első felében nyugaton enyhe csapadékokra lehet számítani, az északi, északkeleti megyékben kevesebb felhőre, többórás napsütésre, a nap folyamán pedig itt is felszakadozik a felhőzet. Az ország déli részén felhős, borús lesz az ég, a Nyugat-Dunántúlon és a Bodrogközben erős szél várható. A keleti tájakon hóra is lehet számítani. A leghidegebb órákban mínusz 8 és 0 fok közötti, de a kevésbé felhős, havas tájakon mínusz 10 fok alatti értékeket is mérhetnek. Délután plusz 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, északon és északkeleten ennél melegebb is lehet.

A kedd és a szerda csapadékmentes lesz, több órás napsütések várhatók. A Nyugat-Dunántúlon és keleten erős széllökések is lehetnek. Kedd hajnalban jellemzően mínusz 7 és mínusz 1 fok alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélvédett helyeken mínusz 10 foknál hidegebb lehet. Kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul majd.

Szerdán a minimumhőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 4 fok között várható, havas, szélcsendes helyeken akár mínusz 10 fok is lehet. A maximumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között várható.

Csütörtökön melegfront vonul át az ország felett, emiatt több órára is kisüt a nap, csapadék nem várható. A szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában mínusz 9 és mínusz 3 fok közötti értéket, de a hóval borított tájakon és a szélcsendes helyeken akár mínusz 15 fok is lehet. Délután mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken hajnalban ködfoltok, napközben többórás napsütés várható, csapadék nélkül, illetve több helyen élénk, erős szélre is lehet számítani.A hajnalban mínusz 10 és 0 fok közötti hőmérsékletről kora délutánra plusz 1 és 9 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap hajnalban is lehetnek ködfoltok, felhős lesz az ég. Szombaton várható csapadék, helyenként megerősödhet a szél, vasárnap csak élénk légmozgás várható, csapadék nélkül. A szombati minimumok mínusz 8 és plusz 2, a maximumok 0 és plusz 8 fok között alakulnak. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!