Letartóztatták a bajóti emberöléssel gyanúsított 37 éves nőt

2022. január 07. – 10:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki január 1-jén előbb ököllel, majd baltával ütötte élettársa fejét, majd felgyújtotta a férfit Bajóton. Az ügyészségi közlemény szerint az ittas nő a késő esti órákban egy vita után bántalmazta élettársát bajóti otthonukban, több alkalommal, nagy erővel, ököllel, majd baltával megütötte a férfi fejét.

A gyanú szerint a 37 éves nő ezután egy kabáttal letakarta a férfi felsőtestét, a kabát alá fahasábokat és papírt tett, majd felgyújtotta volt élettársát, és elhagyta a házat. A 63 éves férfi a helyszínen meghalt – olvasható a közleményben. Az ügyészség közleménye alapján a férfi halálát a koponyára mért többszöri „nagy erejű erőbehatás” okozta.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nőt. Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra elrendelte a nő letartóztatását tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!