Víz nélkül szállított halakat foglaltak le a pénzügyőrök az M6-oson

2022. január 5. – 11:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az M6-os pályán folyó ellenőrzéskor lettek figyelmesek a NAV ellenőrei egy teherautóra. Ennek a magyar rendszámú járműnek a rakterében ötszáz kilogramm élőhal volt.

A halakat ládában és zsákokban szállították mindennemű oxigén és víz nélkül. A szállításról a sofőr ráadásul sem okmánnyal, sem szállítólevéllel nem rendelkezett.

A kormányhivatal értesítése után a hatósági állatorvos megállapította a szabálytalanságot, azzal az indoklással, hogy élő, étkezésre szánt halakat csakis vízben szabad tárolni és szállítani, így a szállítás nem felelt meg az előírásoknak – olvasható a NAV közleményében. Arra nem tértek ki, hogy mi lett a féltonnányi hal, és mi a sofőr sorsa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!