Késsel támadt a feleségére, elmegyógyintézetbe került egy drégelypalánki férfi

2022. január 5. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 69 éves drégelypalánki férfi január 2-án, hazaérkezve a drégelypalánki otthonukba, hátulról késsel támadt a feleségére. A nőt a nyaka körüli, 15 cm hosszúságú, 8 napon túl gyógyuló vágott sérüléssel szállították kórházba, ahol megműtötték, életben maradt.

A férfi állítása szerint a családja érdekében cselekedett. A támadás után sms-ben azt írta a fiuknak: „Megöltem anyádat. Ezt meg kellett tennem. A ti érdeketekben tettem, nagyon szeretlek titeket”.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményéből kiderül: a támadás után mindketten földre estek, majd a nő a vérző sebbel az utcára menekült, ahol a járókelők, a család szomszédjának segítségével értesítették a mentőket.

A férfi, aki a támadás során saját magát is megsebesítette, a rendőrség szerint már korábban is zavartan viselkedett, elzárva élt a külvilágtól, továbbá többször tett kijelentéseket a saját temetésére vonatkozóan és arra, hogy mi lesz a feleségével, ha ő meghal.

Az elkövető ellen emberölési kísérlet miatt nyomoznak, az ügyészség indítványára a nyomozó bíró egy hónapos előzetes letartóztatást rendelt el. Ennek végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki, olvasható a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!