Űrmérnökképzés indul a BME-n

2022. január 1. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2022 szeptemberétől űrmérnököket is képez majd – mondta el az intézmény oktatási rektorhelyettese, Bihari Péter az InfoRádiónak.

Bihari szerint az űripar és az űrtechnológia korábban állami monopólium volt, mára azonban egyre több magánvállalkozás lát benne fantáziát és kihasználható erőforrást, és a megszerzett tudást a távközlésben is lehet hasznosítani.

„A képzésnek csak egyik iránya az űreszközök tervezése, építése, a világűrbe juttatása, ott mérések, kísérletek végzése, de az űriparnak van jelentős földi vonatkozása is: a kiszolgáló létesítmények, a kapcsolattartó és kommunikációs eszközök tervezése, megvalósítása”

– fogalmazott Bihari. A rektorhelyettes szerint az űrmérnökök nemcsak az űripari programoknál tudnak majd elhelyezkedni, hanem távközléssel, informatikával, speciális eszközök gyártásával is foglalkoznak majd.

Képünk illusztráció (illetve részlet a Firefly című tévésorozatból, amivel a Fox méltatlanul elbánt, never forget)
Képünk illusztráció (illetve részlet a Firefly című tévésorozatból, amivel a Fox méltatlanul elbánt, never forget)

A BME azt várja, hogy leendő hallgatóik csatlakozzanak majd a magyar űrprogramhoz is néhány év múlva. Az űrmérnök egy mesterképzési szak, tehát feltétele egy már meglévő diploma, lehetőleg műszaki vagy informatikai területről. A képzést 20-50 fő körüli létszámmal indítják, angol és magyar nyelven zajlik majd, így a társalgási szintű angolnyelv-tudás előny a jelentkezésnél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!