133 esetben volt szükség a tűzoltókra szilveszterkor

2022. január 1. – 09:54

Másolás

Vágólapra másolva

Sok dolguk volt a tűzoltóknak szilveszterkor – írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság január elsején. A közlemény szerint a tűzoltók szilveszter éjszaka sem unatkoztak, az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt

„és persze nem maradtak el a tűzijátékok miatt keletkezett tüzek sem”.

Szilveszter napján

  • 133 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra,
  • 52 tűzhöz,
  • 81 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesethez vonultak a tűzoltók.
  • Tűzijátékok miatt 17 esetben avatkoztak be.

Négy helyszínen tűzijátékok maradéka és annak környezete égett közterületen. Égő fák, bokrok, tuják miatt öt esetben riasztották a tűzoltókat. Öt helyen kukák, szeméttárolók égtek, egy autó is kigyulladt, illetve két megrémült és elszökött kutyát is a tűzoltók mentettek meg, írták.

  • Éjjel egykor tűzijáték miatt kigyulladt egy mezőkomáromi családi ház udvarán álló autó, amit a tűzoltóknak kellett eloltaniuk.
  • Tűzijátéktól gyulladt meg a házfalra felfutó borostyán Budapesten a XV. kerületben.
  • A II. kerületben egy társasház udvarán álló fa,
  • Csornán egy kertben három tuja,
  • Kecskeméten egy parkolóban lévő bokor,
  • Nagykőrösön pedig a száraz avar gyulladt meg két négyzetméteren a tűzijátékoktól.
  • A XV. kerületben, Csobánkán, Sopronban, Szegeden és Balatonfüreden kukák, nagyobb hulladéktárolók égtek.

A tűzoltók mindenhol gyorsan megfékezték a lángokat, így a tűz nem tudott a környező autókra átterjedni, ennek ellenére a III., a X. kerületben, Csepelen, Mosonmagyaróváron dobozos tűzijátékok maradványai és azok környezete is kiégett.

Egy nagytestű kutya kerítésen akadt fenn Őrbottyánban este fél tizenegykor. A tűzoltók kéziszerszámokkal kiszabadították, majd átadták a tulajdonosának.

Január elsején reggel hatkor Biharkeresztesen egy szerelőaknába esett kutyát mentettek ki a tűzoltók.

Nem csak tűzijátékok miatt hívták a tűzoltókat. Gázpalack robbant újév hajnalán, három óra körül egy katymári családi háznál, ahonnan egy embert a tűzoltók emeltek ki a romok alól, az épület pedig lakhatatlanná vált.

Több helyre is szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt hívták az egyenruhásokat, és több súlyos közlekedési balesethez is riasztották a katasztrófavédelem munkatársait, akik halálos vonatbalesetnél dolgoztak Bágyogszováton és Döbröközön, Budapesten pedig a kettes metró vonalán, a Kossuth téren történt halálos gázolás, az elhunytat a tűzoltók emelték ki a peron és a szerelvény közül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!