Horgásztóba zuhant, meghalt egy siklóernyős Kiskunmajsán

2021. december 31. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken meghalt a kórházban az a siklóernyős, aki a kiskunmajsai horgásztóba zuhant – erősítette meg az MTI-nek a Baon.hu információit Ördögh Csaba, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója.

Egy horgász, aki szemtanúja volt a történteknek a Halasinfo.hu-nak számolt be a balesetről. Elmondása szerint először úgy tűnt, hogy a Majsa-tó mellé fog leszállni a férfi, aki később irányt váltott és a tó közepébe, a körülbelül másfél méteres vízbe zuhant. A horgász csónakkal azonnal a segítségére sietett, de addigra a férfi elmerült a vízben. A horgász a víz alól húzta ki és tartotta a siklóernyőst, míg a parton lévők segítséget hívtak.

„A helyszínre érkező helyi hivatásos és önkéntes tűzoltók segítségével emelték ki a tóból a férfit, akit a mentők válságos állapotban szállítottak a kiskunhalasi kórházba” – írták.

A 33 éves férfi balesetének körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!