A Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolta Tandori Dezső hagyatékát

2021. december 20. – 16:21

A Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolta Tandori Dezső hagyatékát
Tandori Dezső portréja a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában 2019. március 5-én – Fotó: Kovács Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn megvásárolta Tandori Dezső hagyatékát – derül ki a múzeum közleményéből.

A megvásárolt dokumentumok az egész Tandori-életművet tartalmazzák: műveinek gépiratos kéziratait, 6 ezer levelet, relikviáit, személyes tárgyait, rajzait, hanganyagokat és könyvtárának fontosabb darabjait. A múzeum vállalja, hogy a hagyatékot kutatás céljából felhasználhatóvá teszi a közönség számára is.

Korábban az örökösök a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolának adományoztak Tandori Dezső és felesége könyvtárából közel 6500 kötetet.

Tandori Dezső 1938-ban született. A Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító a nemzet művésze volt. A Digitális Irodalmi Akadémia alapítója, 1998-tól 2019-es haláláig tagja. Felesége, Tandori Ágnes szintén író, műfordító volt, ő 2020-ban hunyt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!