Mozgalmi működésre akar átállni a Párbeszéd

2021. december 18. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

A Párbeszéd mozgalmi működésre akar átállni, ezért a Párbeszéden belül létrehozták az Erős Párbeszédet. Tordai Bence szerint ez a válasz arra, hogy hogyan szeretnék feltornászni az 5 százalékot el nem érő támogatottságukat.

Baráti interjút adott Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a VIP-nek, ami a zöld önmeghatározású párt saját online lapja. Tordai a papírformának megfelelően nem kapott igazán belemenős kérdéseket, de arra azért kellett mondania valamit, hogy a 2022-ben ez ellenzéki közös listán induló párt mérsékelt eredményt mutat a közvélemény-kutatásokban. „Az előválasztáson 10-ből 7 körzetben nyert párbeszédes jelölt, de a párt továbbra sem éri el az öt százalékos népszerűséget. Dolgoznak ennek javításán?” – hangzott a kérdés, amire Tordai ezt válaszolta:

Elindítottunk a párton belül egy Erős Párbeszéd nevű mozgalmat. Reményeim szerint mozgalmi működésre tudunk átállni.

A Párbeszéd esetében a mozgalmi működés azt jelentené, hogy „a beágyazottság logikáját” erősítve a fiatalokat akarják megszólítani, és persze a Párbeszéd küldetésének része a nők és a roma társadalom képviselete is. A lényeg, hogy „a minden magyar pártra jellemző médiapárti, elitista, belterjes logikából kifelé kell nyitnunk” – mondta Tordai, aki az előválasztáson a budapesti II. kerületben magabiztosan győzte le a DK-s Kálmán Olgát.

További szösszenetek az interjúból:

  • Nem az a legfontosabb, hogy a Párbeszéd adja a környezetvédelmi minisztert egy esetleges ellenzéki győzelem után (hanem hogy milyen struktúra mentén épül majd fel a tárca);
  • A Párbeszéd politikai sikere, hogy a Fidesz elkezdte a zöldre festést. „Magyarországon is kötelező elem lett a zöld témáról való kommunikáció a politikában, ez alól a kormánypárt sem tudja kivonni magát. Közben azonban az, amit a hétköznapokban látunk tőlük, az a bolygónk megmentése szempontjából nagyon kevés.”
  • Újabban a földgázt és a nukleáris energiát hazudják zöldenergiának
  • „Az elektromos kerékpárok vásárlásának támogatása jó ötlet a kormánytól, különösen a budai hegyek felől nézve. Ez nem egy rossz program, nem is értem, hogy csúszott át a szitán.”
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!