Feljelentette a GVH-t a momentumos Hajnal Miklós

2021. december 17. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

Feljelentette a Gazdasági Versenyhivatalt Hajnal Miklós, momentumos politikus, mert szerinte a hivatal nem végzi rendesen a dolgát.

Hajnal Facebookon írt arról, hogy nyáron bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, mert szerinte Tiborcz István és Mészáros Lőrinc kartelleznek.

A politikus szerint a Testnevelési Egyetem 2020-as felújítási pályázatát úgy nyerte meg Mészáros Lőrinc, hogy csak az ő cége, a ZÁÉV és Tiborcz cége, a WHB Groupba tartozó WHB Kft. indult. Tiborcz viszont hiányosan adta be a pályázatát, és a hiánypótlási eljárást sem sikerült helyesen kitöltenie. Hajnal szerint ez gyanúsan amatőr hibának tűnik, főleg azt nézve, hogy a két cég jó kapcsolatban van egymással, többször nyertek közösen tendert.

A momentumos szerint a GVH 4 hónap alatt odáig jutott a bejelentésének kivizsgálásában, hogy írtak egy levelet a Közbeszerzési Hatóságnak és a Miniszterelnökségnek, majd lezárták az ügyet azzal az indoklással, hogy Hajnal nem tett eleget az ügy felderítéséért.

A politikus ezért bírósághoz fordul, hogy semmisítsék meg a GVH döntését, és kötelezzék a hivatalt egy újabb vizsgálatra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!