Fegyveres őrök kísérik az utasokat egyes Debrecenből induló vonatokon

2021. december 16. – 04:53

Másolás

Vágólapra másolva

Megnőtt a Debrecen környéki éjszakai és kora reggeli járatokon a rendbontások száma, így egyes vonatokon november 29-től készenléti rendőrök és vasútőrök is utaznak. Vasárnap óta már egy délutáni járaton is fegyveresek biztosítják az utazást – legalábbis elméletben. Amikor kipróbáltuk az egyik vonatot, nem találkoztunk velük. A hivatalos közlés szerint az akció működik, mint ahogyan a MÁV által biztosított testkamerák is.

Nagyot romlott a vonattal utazók és a vasúti dolgozók biztonságérzete több Debrecen környéki vonaton az utóbbi időkben. Az egyik vasutas szakszervezethez, a VDSZSZ-hez érkezett jelzések szerint kiabálnak, provokálnak és rettegésben tartják az utasokat és a jegykezelőket a MÁV hajnali és késő esti járatain jegyek és okmányok nélkül utazó, sokszor bedrogozott rendbontók. A vasutasok szerint az is probléma, hogy a jegyvizsgálók zömében egyedül dolgoznak, közülük is főleg a nők érzik azt, hogy nincsenek biztonságban.

Ennek hatására döntött úgy a MÁV, hogy november 29-től a vasúttársaság biztonsági munkatársai és a készenléti rendőrök utazzanak a Nyíregyháza–Debrecen–Budapest Nyugati pályaudvarig közlekedő napi öt, majd december 12-től már hét járaton. Elméletben legalábbis: amikor ugyanis kipróbáltuk a 15:45-kor Nyíregyházáról induló és Budapest Nyugati pályaudvarig közötti vonatot, egyetlen rendőrrel vagy biztonsági őrrel sem találkoztunk, mint ahogyan az általunk megkérdezett utasok sem. Igény pedig lenne rájuk, ahogy egy fiatal fiú megjegyezte: különösen hasznosak lennének egy esti utazáson, ha valaki netán elaludna, és őrizetlenül maradna a csomagja.

Nincs megelégedve az intézkedéssel a problémát jelző szakszervezet sem. Ők szintén tapasztalták, hogy egyes vonatokon a beígértek ellenére elmaradtak ellenőrzések, de nem tekintik minden esetben hasznosnak a korábban bevezetett testkamerákat sem.

Ezeket a MÁV 2019 szeptemberétől használja, és jövő évre további közel ezer darabot rendelt belőlük. A vasúttársaság közleménye szerint „mérhetően csökkent a jegykezelőket ért atrocitások száma”, ráadásul „a jegykezelők nemcsak a mobiljukkal, hanem a vészjelzővel is tudják értesíteni a biztonságiakat”, akiknek számát előre láthatóan tovább növelik a következő hetekben.

A november végén indult akciót a rendőrség is sikeresnek tartja, az ORFK kérdésünkre azt válaszolta, hogy november 29-től december 8-ig egyetlenegy esetben sem kellett a rendőröknek intézkedniük ezeken a vonatokon. A szakszervezet szerint viszont a valódi megoldás az lenne, ha az éjszakai, illetve a kora reggeli járatokon legalább két jegyellenőr lenne szolgálatban.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.