Több tucat utas maradt le Ferihegyen egy gépről, mert a sor felénél lezárta a beléptetést a Wizz Air

2021. december 15. – 15:53

Több tucat utas maradt le Ferihegyen egy gépről, mert a sor felénél lezárta a beléptetést a Wizz Air
Fotó: Berill / Olvasónk

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasóink szerint több tucat utas maradt Budapesten, miután beszálláskor a sor felénél lezárta a beléptetést a Wizz Air. A Wizz Air a Telex kérdésére azt közölte: több, mint 50 utasnak nem volt kitöltött PLF (passenger locator form) dokumentuma, ők emiatt nem szállhattak fel a Berlinbe induló gépre.

A 11:05-kor induló járat beléptetést végző dolgozója egy utassal szólalkozott össze, aki nem rendelkezett a németországi belépéshez szükséges egyik dokumentummal. Az utasok elmondása szerint vita alakult ki, végül pedig a légitársaság alkalmazottja az addig a kapun áthaladt 84 ember után lezárta a beszállást, majd a gépbe azt írta: 95 utas nem jelent meg, illetve egyikük sem rendelkezik az említett digitális beutazási bejelentővel.

A 95 utas viszont megjelent, 40 perce állt már ekkor a sorban, végignézték a gép felszállását, sőt azóta is ott várnak,

állításuk szerint minden szükséges dokumentumukkal, érvényes jegyükkel. Olyan utas is van, akinek beszkennelték a jegyét és volt is beutazási bejelentője (Einreisemeldung), ám így sem engedték fel a gépre. Miután a megjelent utasok nem voltak hajlandóak elhagyni a kapu környékét, ahol addig sorban álltak, a rendőrséget is odahívta az alkalmazott.

A pultnál ezután már nem volt Wizz Air-személyzet, a külföldiek értetlenül szemlélték a történteket. Az utasok közül volt, aki tárgyalásra, más kiállításra ment volna. Az utasok egyesével próbáltak információt szerezni, hivatalos tájékoztatást nem kaptak.

A Telexnek nyilatkozott az egyik pórul járt német utas Marco, aki a barátnőjével nyaralt Magyarországon. Nekik már kedden vissza kellett volna térniük Németországba, azonban aznap a gépük technikai ok miatt nem tudott felszállni. Ők most különösen bosszúsak, mert miután a szerdai gépük felszállt nélkülük, a Wizz Air telefonos ügyfélszolgálatán arról tájékoztatták őket, hogy

a légitársaság rendszere szerint azért nincsenek ott a gépen, mert „nem jelentek meg időben”.

A Wizz Air irodájában így hiába követelték azt formanyomtatványt, amit azok az utasok tölthetnek ki, akiktől a légitársaság tagadta meg a becsekkolást. Szerdán kora délután beszéltünk Marcóval, aki ekkor még mindig a reptéren rostokolt, és azon is bosszankodott, hogy mire megtudta, hogy a Wizz Air csak másnapra foglalná át jegyüket, addigra lekésték annak a lehetőségét, hogy a Lufthansa mai járatával hazajussanak. Márpedig sietnének, a barátnőjének ugyanis nincs több szabadnapja, muszáj lenne megjelennie a munkahelyén holnap.

Az esettel kapcsolatban a Wizz Air a következő hivatalos nyilatkozatot küldte el a Telex megkeresésére:

„December 15-én délelőtt a Budapest-Berlin között közlekedő Wizz Air járatnál több, mint 50 utas nem rendelkezett kitöltött PLF (passenger locator form) dokumentummal, amely kötelező feltétel ahhoz, hogy beléphessenek Németország területére.”

Ezt a protokollt nem a légitársaság határozta meg, hanem a német állam által előírt kötelező lépés, így ezen utasok esetében kénytelenek voltak megtagadni a beszállást – olvasható a közleményben. A Wizz Airnél jelenleg azon dolgoznak, hogy a lehető legtöbb érintett utast minél előbb átfoglalják más járatokra, illetve szállást, ellátást biztosítsanak az arra igényt tartó utasoknak.

A most is a reptéren várakozó utasok azonban cáfolják ezt, elmondásuk szerint senki nem kérdezte őket a digitális beutazási bejelentőjükkel kapcsolatban, hiszen nem is jutottak el a kapuig, ahol ezt, a személyi azonosító igazolványt és a beszállókártyát ellenőrizték volna, mivel még sorban álltak.

A légitársaságot megkérdeztük, végül hány utas tudott elutazni, illetve mennyien maradtak itthon. Válaszukban azt írták:

A légitársaság a megadott válaszon túl nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!