Hét menekült meghalt, miután autósüldözést követően háznak csapódott egy autó Mórahalmon

2021. december 14. – 05:10

Másolás

Vágólapra másolva

Hét migráns meghalt, miután egy illegális határátlépőket szállító autó háznak ütközött és felborult hétfőn éjszaka Mórahalom belterületén – írja a police.hu.

A baleset hétfőn 23 óra 40 perc körül történt Mórahalom belterületén, az 55-ös számú főúton. Egy szerb rendszámú egyterű sofőrje a mélységi ellenőrzésben résztvevő rendőröket meglátva, nagy sebességgel megpróbált elmenekülni, de a járművel egy háznak ütközött és az autó felborult.

A balesetben heten a helyszínen meghaltak, négyen megsérültek, köztük a sofőr is

– írja a rendőrségi honlap. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, a szerb állampolgárságú sofőrt a rendőrök a helyszínen elfogták, ellene – őrizetbevétele mellett – embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás.

Fotó: Donka Ferenc / MTI
Fotó: Donka Ferenc / MTI

A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták. Az egyterű Baja irányából tartott Szeged felé az 5514-es út mórahalmi szakaszán. A baleset a mórahalmi temető közelében történt, a Szegedi út és a Mező utca kereszteződésénél.

Az autó egy virágbolt bejáratának csapódott, az ütközéstől az üzlet falából is kitört egy nagyobb darab. A jármű a becsapódás helyszínétől mintegy 20 méterre állt meg az oldalán. Az egyterű hátsó része összeroncsolódott, az autó alkatrészei szétszóródtak a főúton, tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!