Webkamera köti össze a koronavírus miatt szétválasztott anyákat és a koraszülött babákat

2021. december 13. – 07:54

Webkamera köti össze a koronavírus miatt szétválasztott anyákat és a koraszülött babákat
Forrás: Semmelweis Egyetem

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírussal fertőzött szülők az inkubátorokba szerelt webkamera segítségével tarthatják a kapcsolatot koraszülött gyermekükkel a Semmelweis Egyetem klinikáján. A frissen kiépített rendszeren keresztül a szülők és újszülöttek kölcsönösen hallják egymás hangját – derül ki az egyetem közleményéből.

Ha a terhesgondozás vagy a szülés idején az anyánál és a babánál is diagnosztizálják a koronavírust, akkor őket együtt különítik el az egészséges társaiktól, és az egyetem klinikáján létrehozott vörös zónában kezelik. Ugyanakkor ha a baba nem, az édesanya viszont fertőzött, akkor ő átmenetileg nem találkozhat az újszülöttel. Ebben az esetben nyújt nagy segítséget az Őrködő webáruház felajánlása nyomán felszerelt 8 webkamera.

„A koraszülött babák esetében különösen fontos az anyatejes táplálás, mindaz pedig az édesanyák tejelválasztására is kedvező élettani hatást gyakorol, hogy akkor láthatják babájukat, amikor csak szeretnék”

– nyilatkozta dr. Nádor Csaba, az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika osztályvezetője. A webkamerát egyelőre csak a fertőzött szülők és babák kapcsolattartásához használják, az egészséges anyák és apák az érvényes rendeletekkel és járványügyi előírásokkal összhangban, jelenleg is együtt lehetnek koraszülött babájukkal a nap 24 órájában.

A rendszert úgy alakították ki, hogy az megfeleljen a beteg- és személyiségjogi előírásoknak, valamint más ne férjen hozzá a kamerák által közvetített tartalomhoz. Azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke hosszabb ápolásra szorul, és esetleg távolabb élnek, ezért nem tudják mindennap látogatni a kisbabájukat, a webkamerás megoldás később, a vírus lecsengése után is jó szolgálatot tehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!