Lemond a fővárosi képviselőségről a fideszes Nagy Gábor Tamás, a helyét Wintermantel Zsolt veszi át

2021. december 10. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

Összeférhetetlenség miatt lemondott fővárosi képviselői mandátumáról Nagy Gábor Tamás. Helyére a Fidesz országos választmánya Wintermantel Zsoltot, Újpest választókerületi elnökét jelöli – olvasható a budapesti Fidesz Facebook-oldalán.

Arról, hogy milyen összeférhetetlenség miatt mondott le a képviselő, nem tettek említést, és a képviselő sem nyilatkozott róla. Nagy Gábor Tamást 1990-ben választották meg először a Fővárosi Közgyűlés tagjává. Öt cikluson át, 1998 és 2019 között Budapest I. kerületének fideszes polgármestere volt.

Nagy Gábor Tamás korábban azzal került be a hírekbe többször is, hogy saját önkormányzatától kért olcsón bérlakást, amelyet bruttó 70 ezer forintért bérelt.

A képviselőt az a Wintermantel Zsolt váltja a Fővárosi Közgyűlésben, aki jó eséllyel a 2022-es országgyűlési választásokon fog indulni a 11. választókerületben, Újpesten, a DK-s Varju László ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!