Évtizedek óta nem kapta el annyi kisgyerek az RSV-fertőzést, mint idén

2021. december 8. – 08:15

Másolás

Vágólapra másolva

Közösségbe járó (pláne épp abba még csak beszokó) gyerekek szüleinek aligha meglepő tény, hogy a gyerekek ősztől tavaszig ha nem is folyton, de rendszeresen betegek különféle légúti vagy épp gyomorbajokat előidéző vírusoktól, ilyen például az RSV-fertőzés is. Az RSV egy régóta ismert, nagyon virulens kórokozó, mely cseppfertőzéssel terjed, de évtizedek óta nem okozott akkora járványt, mint idén – idézi cikkében a Semmelweis Egyetem dr. Szabó Attilát, a Klinikai Központ gyermekgyógyász elnökét.

Az RSV-fertőzés főleg a kora- és újszülöttekre, valamint a csecsemőkre jelent nagy veszélyt, náluk nagyobb eséllyel alakul ki a kislégutak súlyos gyulladása (bronchiolitis), vagy akár tüdőgyulladás is, mely akadályozza az oxigénfelvételt.

Az RSV-fertőzés szezonja jellemzően a késő őszi, sőt inkább a téli hónapokra esik, idén azonban ez is változott, mert az egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján már október elejétől nagy létszámú betegforgalmat tapasztaltak az RSV miatt. Nem segít ezen az sem, hogy a lappangási időszak az első tünetek megjelenéséig, átlagosan 4-5 napig tart, és ez alatt a már megfertőződött személy átadhatja a kórokozót a környezetében lévőknek.

A betegség óvodás, iskolás korban, nagyobb gyermekeknél, vagy a felnőttek esetében általában nem okoz súlyos problémát, jellemzően orrfolyás, hőemelkedés, étvágytalanság (egyszerű nátha) képében jelentkezik, ezért ők elsősorban a vírus terjesztése szempontjából jelentenek magas kockázatot.

Mivel jelenleg nincs a vírus által okozott fertőzésre célzott terápia, vagy gyógyszer, ezért a megelőzés a legfontosabb: gyakori kézmosás, maszkhasználat, felületfertőtlenítés, szociális távolságtartás. Szabó Attila elmondta azt is, hogy az RSV szilárd felületeken (például ajtókilincs, telefon) körülbelül 7-8 órán át marad fertőzőképes.

A felsőlégúti tünetekkel akkor kell azonnal orvoshoz fordulni, ha szapora légzést, zihálást, rohamokban jelentkező, csillapíthatatlan köhögést észlel a szülő a kisgyerekeknél. A kora-, vagy újszülöttek esetében a táplálási nehezítettség is fontos figyelmeztető jel lehet a kiszáradás veszélye miatt. Kórházi ápolást azok a gyermekek igényelnek, akiknél kialakult a kislégutak súlyos gyulladása és oxigénterápiára, vagy a kiszáradás miatt infúziós kezelésre, esetleg megfigyelésre szorulnak. Idén a korábbi évtizedektől eltérően 6 éves korig találkoztak kórházi kezelést igénylő esetekkel a klinikán.

Az RSV-fertőzés megelőzésére hagyományos védőoltás nincs, de a legmagasabb kockázati csoportba tartozó gyermekek (2 éves kor alatt) jogosultak úgynevezett passzív immunizációra, ami az ellenanyag izomba történő beadását jelenti, és csak rövidtávú védettséget biztosít. A fertőzést egyébként RVS-PCR-vizsgálattal tudják kimutatni, de az nem jelent automatikus karantént vagy kórházi felvételt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!