Több mint fél kiló amfetamint próbált elrejteni a melltartójában
2021. december 6. – 06:12
Több mint fél kiló, vagy ahogyan a rendőrségi közlemény fogalmaz, „bruttó 646 gramm kábítószergyanús fehér színű anyagot” rejtett el a melltartójában egy nő, akit társával együtt pénteken este igazoltattak Győr-Moson-Sopron megyében.
H. Márió és P. R. F. Maria ült az autóban, amelyik lehajtott az M1-es autópályáról, és az M85-ös felé tartott. Az autóútra vezető körforgalomnál állították meg őket a győri rendőrök, ekkor került elő az anyag, amiről később kiderült, hogy amfetamin.
Gyanúsítottként kihallgatták őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.