A halak nyertek a kustánszegi horgászversenyen: csak egy keszeg akadt horogra

2021. december 6. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt gondolom, az időjárás tréfált meg bennünket, talán a verseny előtti éjszakán tapasztalt lehűlés miatt nem mozogtak a halak, de a víz felszínén kialakult jéghártya sem kedvezett a horgászatnak. A kedvünket nem vette el a téli pecától, év elején újra megpróbáljuk” – mondta Kelemen Csaba a Göcsej Horgász Egyesület elnöke a Zaolnak egy hétvégi horgászverseny után, aminek az volt a különlegessége, hogy nem fogtak rajta halakat.

Na jó, ez így picit túlzás. A Kustánszegen első alkalommal megrendezett Mikulás-kupán egy különdíjat sikerült kiosztani. Boronyák Máté ugyanis fogott egy keszeget.

A halak győzelmével zárult verseny nem törte le a horgászok lelkesedését. „A kedvünket nem vette el a téli pecától, év elején újra megpróbáljuk” – mondta Kelemen a lapnak. Hozzátette, hallott olyan versenyről a környéken, ahol ilyen téli körülmények között lehetett szép pontyokat fogni, úgyhogy bízik abban, hogy most csak valamilyen pillanatnyi, helyben kialakult helyzet okozta azt, hogy egyáltalán nem kaptak a halak.

„Most először horgászom télen, számomra ez egy tanulási folyamat része, ez az első ilyen jellegű kihívásom. Lassan mozognak a halak, ilyenkor nincs bevált módszer, próbálkozni kell” – mondta a különdíjas Boronyák Máté.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!