Több méteres fa zuhant a semmiből egy arra haladó autóra a II. kerületben

2021. november 27. – 21:03

Több méteres fa zuhant a semmiből egy arra haladó autóra a II. kerületben
Az összeroncsolódott autó és az útra zuhant fa – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Minden előzmény nélkül, a semmiből az útra zuhant egy több méteres fa a II. kerületben, és pont eltalált egy arra haladó kocsit, számolt be az esetről az RTL Híradó. A sofőr ijedtében elrántotta a kormányt, és átszakította a szalagkorlátot. Mindez péntek este, a budapesti Nagykovácsi úton történt, egy erdős szakaszon. Egy taxis fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet.

Az autó sofőrje, egy 60 év körüli férfi ugyan ki tudott szállni az alaposan összetört kocsiból, de súlyos sérüléseket szenvedett, ezért kórházba szállították. Őrsi Gergely, a kerület polgármestere azt mondta, a baleset helyszíne nem az önkormányzathoz tartozik, a Budapest Közút, a Főkert és a Pilisi Parkerdő feladata a fák felügyelete, állapotuk ellenőrzése. A Budapest Közút szerint nem ők az illetések a kidőlt fa ügyében. Hasonló választ adott a Főkert is, míg a Pilis Parkerdő nem válaszolt az RTL Híradó megkeresésére.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass