21 rendőr ellen indult droggal kapcsolatos eljárás az elmúlt hat évben

2021. november 24. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Országosan évente 6000-8000 kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt regisztrálnak a hatóságok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által védett szervezeteknél a 2015–2021 közötti időszakban 43 esetben tettek feljelentést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt – írja a Magyar Nemzet. A büntetés-végrehajtásnál öt, a katasztrófavédelemnél 14, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál három, az általános rendőrségi feladatok végrehajtására létrehozott szerveknél 21 fő ellen indult ilyen jellegű eljárás.

A Belügyi Szemle legfrissebb számában megjelent egy elemző-értékelő esettanulmány, amelyben egy drogdíler tűzoltó hadnagy példáját elemzi a szerző. Azt írja, hogy az NVSZ saját, 2011–2019 évre vonatkozó adataiból nyomon követhető, hogy átlagosan évente hét hivatásos személyt jelentenek fel kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt, tehát körülbelül négy fogyasztót, illetve három kereskedőt. Velük pedig átlagosan négy személy áll kapcsolatban, akik szintén érintettek a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményben.

Az országos adatok szerint minden tizedik felnőtt, illetve a 18–34 év közötti korosztályban minden ötödik személy fogyasztott már valamilyen típusú kábítószert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!