Hatszor annyi LMBTQI-ajánlást kapott Magyarország az ENSZ-től, mint hat éve

2021. november 23. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) 3. ciklusa keretében 36 kifejezetten LMBTQI-témájú ajánlást kapott Magyarország. Ez a 268 ajánlás 13 százaléka, a 2016-os második ciklusban mindössze 6 ajánlás vonatkozott az LMBTQI-emberek jogaira – írta közleményében a Háttér Társaság.

Az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (Universal Periodic Review, UPR) ötévente felülvizsgálja a 192 ENSZ-tagállam emberi jogi teljesítményét. Az ENSZ ebben a folyamatban különös figyelmet szentel a civil szervezetek által nyújtott információknak. A vizsgálat három dokumentumra épül: a kormány által benyújtott nemzeti jelentésre, az ENSZ emberi jogi mechanizmusai által készített összefoglalóra, valamint az ombudsmanok és a civil szervezetek információira.

A Háttér Társaság közleménye szerint a nemzeti jelentésben egyetlenegyszer jelennek meg az LMBTQI-emberek: amikor a kormány azt fejti ki, hogy „az úgynevezett LMBTI-emberek jogai átlagosak európai viszonylatban”. Egyébként az általuk is használt ILGA rangsorban Magyarország 2012 óta 16 helyet csúszott vissza, és jelenleg a 27. helyen áll a 49 vizsgált államból – olvasható a közleményben.

Szijjártó Péter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában tartott meghallgatásán azt mondta, hogy nem tűrnének a magyarok olyan kormányt, ami szembemenne az emberi jogokkal. A külügyminiszter a november 2-i ülésen így fogalmazott:

„Az Országgyűlés nemrég elfogadott egy gyermekvédelmi törvényt, ami biztosítja, hogy a szülők kizárólagos joga a gyermekeik szexuális felvilágosítása. Sok támadást kaptunk ezzel kapcsolatban, bár a kritikusok többsége úgy kritizált minket, hogy el sem olvasta a törvényt. Ez nem egy LMBTQ-ellenes jogszabály, ugyanis senkit nem korlátoz abban, hogy a felnőttek, a 18 éven felüliek milyen orientációval éljenek.”

A kormánynak most nyilatkoznia kell, hogy mely ajánlásokat fogadja el; a végrehajtásról pedig a következő felülvizsgálat alkalmával kell beszámolnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!